A Medici család
A Medici család a 13. század óta szerepel Firenze történetében. A család ősei egyes feltételezések szerint orvosok vagy gyógyszerészek lehettek. A család nevén (medico: orvos) túl erre utal a címerükben lévő hat golyó is, melyek minden bizonnyal gyógyszeres labdacsokként értelmezhetők.
A Medici család első nevezetes tagja Giovanni di Averardo di Bicci (1360-1429) bankár volt, aki a virágzó bankház mellett immár magas társadalmi rangot és megbecsülést hagyott családjára. Ő alapozta meg a Mediciek később hagyományossá vált művészetpártoló tevékenységét. Mire Giovanni 1429-ben meghalt, legidősebb fia Cosimo (1389-1464) már évek óta igazgatta a bankházat. Cosimónak, aki később az "Il Vecchio" ("az Öreg") gúnynevet kapta, sikerült megszereznie a városban a tényleges hatalmat. Bebörtönzése és egyesztendős velencei száműzetése után dicsőségesen tért vissza Firenzébe, ahol három évtizeden keresztül uralkodott. Jelentős művészetpártoló tevékenységével tudatosan emelte a Medici család tekintélyét és fényét is. A Platóni Akadémia megalapításával hamarosan maga köré gyűjtötte a kor legnevesebb humanista gondolkodóit. Cosimo fia és utóda, Piero de Medici (1416-1469) apjához hasonlóan szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket és drágaköveket, értékes érméket és mindenfajta válogatott ritkaságot. A beteges Piero, akit a firenzeiek egyszerűen csak "Il Gottoso" ("a Köszvényes") néven emlegettek, mindössze ötévnyi kormányzás után elhunyt. Halála után öt gyermeke közül az alig húszesztendős Lorenzo "Il Magnifico" ("a Nagyszerű) (1449-1492) került a családi hierarchia élére, és uralma a Mediciek történetének legfényesebb korszakát jelentette. Folytatta a művészetek és a filozófiai-filológiai műhelyek családjában hagyományos támogatását, sőt maga is lelkesen foglalkozott irodalommal. Túlélte az ellenséges Pazzi család által a Dómban szervezett merényletkísérletet, de öccse Giuliano az összeesküvés áldozata lett. Lorenzo életének utolsó éveit beárnyékolta a közte és az aszkézist hirdető Savonarola dominikánus szerzetes közt egyre inkább kiéleződő konfliktus. A világi élvezeteknek hódoló Lorenzo és a fanatikus prédikátor világa között kibékíthetetlen ellentét feszült. Halála után fia Pietro (1472-1503) vette át a hatalmat. Pietro azonban sem a közéleti, sem a családi ügyek intézésében nem mutatott tehetséget, a krónikák nem véletlenül ragasztották rá a "Lo Sfortunato" ("a Szerencsétlen") jelzőt. Savonarola egyre növekvő népszerűségét sem tudta megállítani, majd 1494-ben, mindössze kétéves kormányzás után családjával együtt elűzték Firenzéből. A Medici-ház aranykora egy időre leáldozott.
A 16. században három pápa is a Medici családból került ki (X. Leó, VII. Kelemen és IV. Pius), sőt Firenzében is visszavették vezető helyzetüket. Az első Medici nagyherceg I. Cosimo (1519-1574) uralkodása már egyértelműen abszolutisztikus hatalmi jegyeket mutatott, ám sikerült ismét felvirágoztatnia az ínség küszöbére került Toscanát. A művészetek pártfogását - elődeihez hasonlóan - politikai kérdésnek tekintette, amennyiben az alkalmas tekintély és hírnév öregbítésére. I. Cosimo utódai már nem tudtak hozzájárulni a család hírnevének fenntartásához.
Az utolsó férfiági örökös, Gian Castone (1671-1737) halálával a nagyhercegség a Lotaringiai uralkodóházra szállt át. Anna Maria Ludovica de Medici volt a család utolsó sarja, vele 1743-ban megszakadt a vérvonal, a Medici-ház kihalt.
Giovanni di Averardo de' Medici (1360-1429) A 14-15. század fordulóján a Biccinek nevezett Giovanni de Averardo de' Medici fektette le a család pénzügyi sikerének alajait. A család gazdagsága folyamatosan növekedett, a Mediciek kiterjedt működési körrel rendelkeztek, párhuzamosan folytattak banki, ipari és kereskedelmi tevékenységet. Fiai Cosimo il Vecchio (1389-1464) és Lorenzo il Vecchio (1395-1440).
Cosimo il Vecchio (1389-1464) portréja
Firenze, Galleria degli Uffizi
Cosimo il Vecchio ("az öreg Cosimo"),
Giovanni di Averardo idősebbik fia
(1389-1464)
Cosimo il Vecchio idejében a Medici-bankoknak már leányvállalatai
voltak Velencében, Rómában, Brugge-ben, Londonban, Lyonban
és Avignonban. Az 1414-18-as konstantini zsinat után ő intézte
a pápaság pénzügyeit, majd
1462-ben a pápa ráruházta a tolfai timsóbányák monopóliumát,
aminek következtében kora leggazdagabb embere lett. A város
politikai életébe nem igen szólt
bele, a bankházat vezetve visszavonultan élt és humanista
tanulányokkal foglalkozott. Gazdagsága azonban kivívta a
város többi befolyásos családjának
- elsősorban az Albizzi-család - ellenszenvét, ezért 1432-ben
két évre száműzetésbe kényszerült. 1434-es visszatértekor
azonban egészen halálig ő lett a város
politikai életének irányítója.
Hatalmát és gazdagságát a művészet és kultúra támogatására
is felhasználta. A művészeket nem csak megbízásokkal látta
el,, hanem barátainak is tekintette. Gyűjtötte az értékes
régi kéziratokat is, amelyek
a később az unokájáról elnevezett Bibliotheca Laurenzianának
az alapját jelentették. Fiai Piero il Gottoso (1416-1469),
a fiatalon meghalt Giovanni
(1421-1463), és törvénytelen gyermeke, Carlo (1428 vagy 1430-1492).
Piero il Gottoso ("a köszvényes"), Cosimo il Vecchio idősebbik törvéynes fia (1416-1469) Cosimo il Vecchio két törvényes fia közül Piero örökölte apja vezető szerepét. A firenzei polgárok zöme hajlandó volt neki is megadni azon előjogokat és tisztségeket, amelyeket korábban apja élvezett. 1464 után azonban a Mediciek ellenzéke megerősödött, 1466-ban újabb összeesküvést szerveztek a család ellen. Az idős Piero és egyik fia, Lorenzo (a későbbi il Magnifico) határozott fellépése azonben megakadályozta az akciót és Velence támadását is sikeresen visszaverték. Piero ugyanakkor kifinomult mugyűjtő és műértő volt. Fiai Lorenzo (1449-1492) és Giuliano (1453-1478)
Férfi portréja apostoli protonotáriusi öltözetben (Carlo de' Medici bíboros portréja) Firenze, Galleria degli Uffizi
Carlo, Cosimo il Vecchio törvénytelen fia (1428 vagy 1430-1492) Cosimo il Vecchio harmadik, törvénytelen fia egy cserkesz rabszolganőtől, aki felnőtt korában az egyházi pályát választotta. Elsősorban kódexeket és antik tárgyakat gyűjtött, amelyekkel tovább gazdagította az apai gyűjteményt.
Lorenzo il Magnifico ("a fenséges"), Piero il Gottoso idosebbik fia (1449-1492) Lorenzo kormányzása alatt szilrádult meg Firenze vezető helyzete, ekkor vált a félsziget művészeti és kulturális fővárosává. Firenze biztosította az egyensúlyt a kor Itáliájának zaklatott politikájában. Lorenzo célratörő politikai tevékenysége nemzetközi szinten is tekintélyt biztosított a család számára - ezzel vívta ki IV. Sixtus pápa ellenérzését. A pápa unokaöccse, Girolamo Riario a Pazzi-család tagjaival 1478-ban összeesküvést szőtt a Medici-család eltávolítására. A merényletben meggyilkolták Lorenzo öccsét, Giulianót, Lorenzónak azonban sikerült megmenekülnie. A Medici-család hívei elfogták és felakasztották a merénylőket. Lorenzo a pápával folytatott konfliktusa során I. Ferdinánd nápolyi királytól kért és kapott segítséget. A Nápollyal kötött béke után a pápa elszigetlődött és kénytelen volt beletörődni a status quóba. IV. Sixtus halála után kinevezett VIII. Ince pápával kifejezetten jó viszonyba került, fiát Giovannit bíborossá nevezte ki. A bankház vezetésében kevésbé volt sikeres. Több Medici-bankfiók tönkrement, ugyanakkor a firenzei banki üzlet általános hanyatlás miatt a firenzeiek elveszítették első helyüket a bankéletben. Fáradhatatlanul tevékenykedett művészetpártolóként is, ő maga is költő, irodalmár és író volt. Megalapított a firenzei egyetemet, a Medici-kertekben szobrászati iskolát nyitott. A firenze környéki dombokon épült Medici-villák sorát tovább bővítette a Poggio a Caiano-villával. Halálos ágyához Girolamo Savonarolát, a szigorú aszkézist hirdeto és korábban a Mediciek fényuzését is ostorozó domonkos szerzetest hivatta. Fiai Pietro lo Sfortunato (1471-1503) és Giovanni, a késobbi X. Leó pápa (1475-1521).
Giuliano di Piero, Piero il Gottoso fiatalabbik fia (1453-1478) Lorenzo il Magnifico öccse, akit az 1478-ban a Pazzi-család és IV. Sixtus pápa unokaöccse által szőtt összeesküvés során gyilkoltak meg a Santa Maria del Fiore székesegyházban. Merénylőit a Medici-család hívei elfogták és felakasztották. Fia Giuliano bíboros, a későbbi VII. Kelemen pápa.
Girolamo Savonarola portréja, Szent Péter mártír képében Firenze, Museo di S. Marco
Piero lo Sfortunato vagy il Fatuo ("a Szerencsétlen"), Lorenzo il Magnifico idosebbik fia (1471-1503) Apja halála után ő vette át a város vezetését, de a Nápolyba tartó francia hadak jelenlétének és követeléseinek következtében elveszítette a város támogatását, őt és családtagjait határozatlan időre száműzték Firenzéből. A Mediciek távolléte alatt Girolamo Savonarola, domonkos rendi szerzetes próbált meg kormányozni. Savonarola moralizálásával és szigorú aszkézist hirdető elveivel maga mellé állított több művészt, köztük Sandro Botticellit és a fiatal Michelangelót is, de a pápai kúria 1498-ban perbe fogta és halálra ítélte. Piero lo Sfortunato fia II. Lorenzo, urbinói herceg (1492-1519)
X. Leó pápa (1475-1521) portréja Firenze, Galleria degli Uffizi
Giovanni, Lorenzo il Magnifico fiatalabbik fia (1475-1521) A család jó kapcsolatokat ápolt VIII. Ince pápával, aki 1489-ben a 14 éves Giovannit bíborossá nevezte ki. Giovanni komoly befolyással bírt VIII. Incére, azon igyekezett, hogy elérje a Mediciek visszatérését Firenzébe. A pápa spanyolokkal kötött szövetségének következtében a szövetséggel szemben álló Firenzei Köztársaság 1512-ben kapitulációra kényszerült és kénytelen volt hozzájárulni ahhoz, hogy a Mediciek visszatérjenek a városba. Giovannit 1513-ban választották pápává X. Leó néven, így a pápai trón garantálta a dinasztia stabilitását. Az ő idejében érte el a reneszánsz pápaság hatalmának delelőjét. 1517-ben Luther Márton vezetésével kezdetét vette a pápaság elvilágiasodása, dőzsölése és fényüzése ellen fellépő reformáció, amelyet X. Leó csupán átmeneti zavargásokként értékelt. Mindeközben igyekezett megtartani a Pápai Állam egységét és visszaszorítani az idegen befolyást Itália területén. Genova és Milánó francia fennhatóság alá került, ugyanakkor a francia egyház is önállósodni kívánt. Elődeihez híven aktívan érdeklődött a kultúra és a művészetek iránt, rajongott a zenéért, színházért, költészetért. Hatalmas vagyonokat költött bankettekre, estélyekre, mecénási tevékenysége, melynek fő színhelye Róma volt, mesébe illő és hihetetlen költekezéssel párosult. A korábban lakatlan Rómát a kultúra és a tudományok fővárosává tette, felújíttatta a Vatikáni Könyvtárat. Nagy figyelmet szentelt Róma régiségeinek, antik kincseinek is. A város ókori emlékeinek feltérképezésével Raffaellót bízta meg, aki meghatározó szerepet töltött be a vatikáni udvarban. X. Leó Michelangelót is foglalkoztatta, ő hívta a művészt Firenzébe, hogy elkészítse a Mediciek templomának, a San Lorenzónak a homlokzatát.
VII. Kelemen pápa (1478-1534) portréja Firenze, Galleria degli Uffizi
Giulio, Piero il gottoso unokája, Giuliano di Piero fia (1478-1534) Piero il Gottoso fiatalabbik fiának, a Pazzi összeesküvésben fiatalon meggyilkolt Giuliano di Piero (1453-1478) fia, Lorenzo il Magnifico unokaöccse. Apja halála után Lorenzo il Magnifico udvarában nevelkedett, a család befogadta és támogatta az árván maradt gyermeket annak ellenére, hogy apja sosem kötött házasságot anyjával. 1513-ban X. Leó pápa bíborossá és érsekké nevezte ki, majd Giuliót 1523-ban VII. Kelemen néven pápává választották. Trónra lépésekor Európában háború dúlt. A pápa egyik legbefolyásosabb tanácsadóját, Nicolas Schönberg bíborost bízta meg azzal, hogy békítse ki V. Károly német-római császárt és VIII. Henrik angol királyt a Burgundia trónjáért vívott harcban. Mivel a bíboros nem járt sikerrel, a pápa végül a nagyobb veszélyt jelentő V. Károly mellé állt. Közben I. Ferenc francia király elfoglalta Milánót, Kelemen titkos szövetséget kötött vele, melynek értelmében a franciák a Pápai Állam hatalma alá engedték Parmát és Piacenzát, illetve garantálták a Mediciek hatalmának visszaállítását Firenzében. Az egyházfő mindezekért cserébe biztosította a francia seregek szabad átvonulását Nápoly felé. A francia sereg azonban 1525-ben vereséget szenvedett V. Károlytól Pávia mellett, I. Ferenc is fogságba esett, a titkos szerződésre pedig fény derült. A konkfliktust a császár által diktált madridi béke rendezni látszott, de 1527-ben V. Károly Észak-Itáliában állomásozó seregei - mivel zsoldjuk és ellátásuk a háború végeztével akadozni kezdett - megszállták és kifosztották Rómát (Sacco di Roma). A fellázadt seregek III. Károly burgundiai herceget arra kényszerítették, hogy induljanak Róma ellen - Kelemen a herceg csapatainak megérkeztekor szembesült azzal, hogy valóban megtámadták az örök várost. A seregek irányítása kicsúszott vezetőik kezéből és fosztogatni kedzték a várost. A fosztogatást a pápa egyik rokona, Giovanni dalle Bande Nere, Lorenzo il Vecchio ükunokája sikertelenül próbálta megakadályozni, a harcok csak akkor nyugodtak meg, amikor az Angyalvárba menekül pápa feladta magát. Fél éves fogság után sikerült kiszöknie, de belátta, hogy mind saját, mind a család hatalmát csak a német-római császár segítségével tudja visszaszerezni. Kelemen 1529-ben Barcelonában kötött békét V. Károly képviselőivel, melynek értelmében a Pápai Állam visszakapott bizonyos területeket és a császár seregei visszafoglalták Firenzét a Mediciek, egészen pontosan Kelemen törvénytelen fia, Alessandro számára. A békekötés után egy évvel Kelemen Bolognában császárrá koronázta V. Károlyt. A francia udvarral való kapcsolatát próbálta ápolni, amikor 1533-ban férjhez adta unokahúgát, Medici Katalint I. Ferenc francia király második fiához, Orléans-i Henrikhez. VII. Kelemen a reneszánsz utolsó pápája volt és ezt művészetpártolása is tökéletesen kifejezi. Rajongott a művészetekért, hatalmas összegekkel támogatta Michelangelót, Raffaellót és Cellinit. Michelangelo több Medici síremléket is készített Kelemen megbízásából, de a Sixtus-kápolna Utolsó ítélet freskóját is a pápa rendelte meg tole. Törvénytelen fia Alessandro (1511 vagy 1512-1537)
Alessandro herceg (1510-1537) portréja Firenze, Galleria degli Uffizi
Alessandro, Giulio (VII. Kelemen) törvénytelen fia (1511 vagy 1512-1537) Anyja feltehetően egy arab rabszolganő vagy a római Campagna parasztasszonya. A firenzei Medici palotában nevelkedett, ahonnan a család 1527-ben, Róma kifosztásának hírére elmenekült. 1530-ban a barcelonai béke után a spanyol zsoldosok élén tért vissza Firenzébe, ahol a kormányzó testület, a Signoria megszüntetése után herceggé kiálltatta ki magát. Hatalma azonban VII. Kelemen halála után megingott. 26 éves korában egy orgyilkos végzett fele, feltehetően unokatestvére, Lorenzino (Lorenzo il Vecchio ükunokájának fia) megbízásából.
Lorenzo, Lorenzo il Magnifico unokája, Pietro lo Sfortunato fia (1492-1517) X. Leó Medici pápa fontosnak tartotta rokonai hatalmának erősítését és támogatását, így mondva csinált okokkal 1516-ben eltávolította Urbino hercegét és helyére Lorenzót nevezte ki. Franciaországgal ápolt kapcsolataira jellemző, hogy 1518-ban Lorenzo tartotta keresztvíz alá I. Ferenc francia király gyermekét és egy vérbeli Bourbon hercegnőt vett nőül. Házasságuk azonban nem tartott soká, hiszen Lorenzo még 1517-ben, a trónfosztott urbinói herceggel folytatott küzdelemben súlyosan megsebesült. Felesége 1519-ben még egy kislánynak, Medici Katalinnak adott életet, de belehalt a szülésbe. Lorenzo csak pár nappal élte túl feleségét.
Medici Katalin (1519-1589) Franciaország királynéja Firenze, Galleria Palatina
Medici Katalin, Giulio (VII. Kelemen) unokahúga (1519-1589) Apja II. Lorenzo (1492-1519), Lorenzo il Magnifico unokája, Pietro lo Sfortunato fia, Urbino hercege. Anyja Madeleine de la Tour d'Auvergne, Bourbon hercegno, aki meghalt Katalin születésekor. Fiatalon együtt nevelkedett Alessandróval, VII. Kelemen pápa törvénytelen fiával. 1527-ben, mikor Róma kifosztása után a Medicieket száműzték Firenzéből, Katalint túszként a városban tartották és apácák nevelték tovább. A Mediciek visszatérte után VII. Kelemen pápa 1533-ban, 14 évesen adta férjhez I. Ferenc francia király második fiához, Orléans-i Henrikhez, aki fivére halála után trónörökös, apja halála után pedig, 1547-ben II. Henrik néven Franciaország királya, Katalin pedig királynéja lett. 1559-ben II. Henrik meghalt, ettől kezdve Katalin nagy befolyással bírt a Francia Királyság ügyeire. Három fia egymást követte az ország trónján: II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik néven. Fogadott hazáját a kultúra, a divat és a művészet tekintetében jelentősen gazdagítota Unokahúga, Lotaringiai Krisztina 1589-ben ment férjhez I. Ferdinando de' Medici nagyherceghez, így a Katalin által összegyűjtött műkincsek egy része Firenzébe is eljutott
Giovanni dalle Bande Nere, Lorenzo il Vecchio ükunokája (1498-1526) Ükapja Lorenzo il Vecchio, Cosimo il Vecchio öccse. Giovanni zsoldoskapitányként 1527-ben sikertelenül próbált segíteni VII. Kelemen pápának megakadályozni, hogy V. Károly habsburg császár seregei kifosszák Rómát. Fia I. Cosimo nagyherceg (1519-1574)
I. Cosimo, Giovanni dalle Bande Nere fia (1519-1574) Cosimo, egy zsoldoskapitány, Giovanni dalle Bande Nere fiaként az első Medici, aki I. Cosimo néven a nagyhercegi címet viselte és aki befejezte Firenze regionális hatalommá alakítását. Vele tűntek el véglegesen a köztársasági intézmények Firenzéből, a család ettől fogva az örökletes monarchiák keretei között uralkodott Amikor Lorenzino 1537-ben meggyilkoltatta unokatestvérét, Alessandrót, a Medici család firenzei támogatói Cosimót hívták a város élére. 1530-ban feleségül vette Toledói Eleonórát, a nápolyi alkirály, V. Károly császár helytartójának lányát. Leszámolt belső ellenzékével és 1555-ben elfoglalta Sienát is. 1570-ben ért a csúcsra, V. Pius pápától ekkor kapta meg a Toszkána nagyhercege titulust, amit Európa legnagyobb államai is elismertek. Rezidenciáját a via Largán található Palazzo Mediciből a Palazzo Vecchióba helyezte át, de mivel az épület hamarosan szuknek bizonyult a népes család számára, a Pitti család félbehagyott palotáját vásárolta meg és fejezte be. Giorgio Vasari az ő megbízására kezdte el építeni az államigazgatás központjává váló Uffizit, illetve Cosimo alapította meg a Képzoművészeti Akadémiát 1565-ben fia és örököse, I. Francesco házasságot kötött Ausztriai Johannával, a házassággal még szorosabbra fonták a kapcsolatot a Habsburg-házzal. Második fia I. Ferdinando (1549-1609).
I. Francesco, I. Cosimo elso fia (1541-1587) Apja, I. Cosimo halála után, 1574-ben vette át a város irányítását. Apja halála után ő alakította ki az Uffiziben a későbbi múzeum magvát, támogatta a firenzei székesegyház munkálatainak folytatását. Szenvedélyesen érdeklődött a művészet és a tudományok iránt, de igazán híressé bonyolult szerelmi ügyei miatt vált: szerelmes lett egy Velencéből menekült férjes asszonyba (Bianca Capello), akit felesége, a Habsburg házból származó Ausztriai Johanna halála után az egész Medici ház tiltakozása ellenére feleségül vett. Új nejét és Francescót 1587 októberében mérgezték meg, a gyilkossággal fivérét, I. Ferdinando bíborost gyanusították, hiszen a trónt így ő örökölte. Lánya, Medici Mária 1600-ban ment feleségül IV. Henrik francia királyhoz.
I. Ferdinando de' Medici(1549-1609) toszkán nagyherceg portréja Pisa, Museo Nazionale si S. Matteo
I. Ferdinando, I. Cosimo második fia (1549-1609) Bátyja, I. Francesco és annak második feleségének meggyilkolásával vádolták, mert fivére halála utánő örökölte a trónt. 1587-ben 20 év után levetette a bíborosi ornátust, hogy nagyherceg lehessen. Korának egyik legbölcsebb és legelőrelátóbb fejedelme volt. 1589-ben feleségül vette Medici Katalin unokahúgát, a francia királyi családból származó Lotaringiai Krisztinát. Lányuk Medici Mária. Ötvözte apja, I. Cosimo politikai elhivatottságát és testvére, I. Francesco kifinomult művészi ízlését, melynek alakulásában fontos szerepet játszott az az időszak, amit Rómában töltött bíborosként, ahol rezidenciáján, a Villa Mediciben antik és kortárs művekbol értékes kollekciót gyűjtött össze
Medici Mária, Franciaország királynéja Firenze, Galleria Palatina
Maria de' Medici, I. Francesco lánya (1575-1642) I. Francesco lánya 1600-ban ment feleségül IV. Henrik, francia királyhoz. Miután 1610-ben a királyt meggyilkolták, Mária gyermeke, a késobbi XIII. Lajos kiskorúsága miatt Mária régensként kormányzott.